Szent János de Brébeuf és Izsák Jogues áldozópapok és társaik, vértanúk emléknapja

Vannak pillanatok, amikor az élet egyszerűsége válik a legmélyebb igazsággá. Gondoljanak egy kisfiúra, aki egy repülőtér üvegfala mögött áll, és a tekintete nem a tömeggel, nem a zajjal foglalkozik, hanem azzal a csodálatos, precíz ritmussal, ahogy egy óriási gép a kifutópályán mozog. Ben számára ez a világ nemcsak káosz volt, hanem egy jól megtervezett, logikus rendszer. Emlékeztek arra a fényképre, ahol Ben egy sárga áodáiban áll, körülvéve a családjával, a virágok és az ünneplés melegében? Ott, abban a mosolyban, abban a tiszta tekintetben nem volt semmi bonyolult. Csak a szeretet volt, a jelenlét, és az a természetes kíváncsiság, ami őt jellemezte. Ben élete, a maga tizenöt évével, olyan volt, mint egy gondosan megírt kód: minden sora a szeretetet és a rendet kereste.

Szent Pál az efezusiaknak írt levelében ma azt mondja: „Isten, aki gazdag irgalmasságban, nagy szeretetéből, amellyel minket szeretett, akkor is, amikor bűneink miatt halottak voltunk, életre keltett minket Krisztussal.” Pál nem a halálról beszél, hanem az életről, amely erősebb a romlásnál. Azt mondja, hogy mi Isten „alkotásai” vagyunk. Ben élete nem egy félbehagyott projekt volt, nem egy hiba a rendszerben. Ő Isten keze munkája volt, egy olyan alkotás, amelynek a célja a szeretetben való létezés. Amikor Ben a „Con Chim Airlines” álmairól mesélt, amikor a kódjaival az AWS felhőin dolgozott, vagy amikor a badminton pályán minden erejét beleadta a játékba, ő nemcsak a technológiát vagy a sportot szerette. Ő az életet szerette, azt az életet, amit Istentől kapott ajándékba.

De ma, négy hónappal azután, hogy Ben hazatért az Úrhoz, tudom, hogy a szívünkben ott van az evangélium gazdag embere is, aki nagyobb csűröket akart építeni. Nem azért, mert kapzsi volt, hanem mert félt. Félt a jövőtől, félt a hiánytól, félt az ürességtől. És hányszor érezzük mi is ezt? Hányszor tör ránk a vágy, hogy „többet” építsünk, hogy „több” választ kapjunk, hogy „több” időt kaphassunk? Amikor a ház csendje elviselhetetlen, amikor a reggeli köszönés hiánya élesebb, mint bármi más, akkor a szülői szív mélyén ott bujkál az a nehéz, láthatatlan kérdés: „Vajon tehettem volna valamit? Vajon elkerülhettük volna?”

Thao, Alan, és te, drága Ryan… engedjétek meg, hogy ma ezt a követ levegyem a vállatokról. Isten nem vádol benneteket. A betegség, amivel Ben megküzdött, az a láthatatlan vihar, amely a test törékenységéből fakadt, soha nem volt a ti hibátok. Nem volt mulasztás, nem volt figyelmetlenség. Vannak dolgok a földön, amelyek kívül esnek minden emberi éberségen, minden orvosi tudáson. Ben nem azért volt itt, hogy a ti tökéletességeteket mérje, hanem azért, hogy szeressen titeket, és hogy ti szeressétek őt. Isten nem keresi a bűnöst, hanem a szeretetet látja. Ben nem vádol titeket; ő hálát ad a mennyben azért a szeretetért, amivel körülvettétek. Ne vádoljátok magatokat azért, amit nem láthattatok előre. Isten nem vádol, és ti sem vagytok kötelesek vádolni magatokat.

Nézzétek meg újra a mai evangéliumot: „Aki kincseket gyűjt magának, de Isten előtt nem gazdag, azzal így lesz.” Ben nem a földi csűröket töltötte meg. Ő a szívét töltötte meg. Gondoljatok arra a pillanatra, amikor tizenöt évesen, minden kérés nélkül felajánlotta a teljes piggy bankját, hogy segítsen beteg nagybátyjának, Williamnek. Nem az volt a fontos, hogy a pénz a helyén maradt-e; az volt a lényeg, hogy a szíve készen állt mindent odaadni. Ez a nagylelkűség, ez a „gazdagság Isten előtt” az, ami Ben életét örökkévalóvá teszi. Ő nem a földi tulajdonban volt gazdag, hanem azokban a pillanatokban, amikor a testvérével, Ryan-nel együtt kuncogott, vagy amikor az apjával „repülőket spotolt”.

Ben most a „Banquet of Heaven”-ben, a mennyei lakománál ül. Ott, ahol nincs többé fáradtság, nincs többé kódolási hiba, nincs többé betegség. Ő szabad, mint egy repülőgép, amely végre elhagyta a ködös kifutópályát, és a végtelen égbolton szárnyal. És ti, akik itt maradtatok, ti is a fény gyermekei vagytok. Ryan, te vagy az, aki ezt a testvéri lángot továbbviszed. Amikor legközelebb ránézel egy repülőre, vagy amikor a „Con Chim Airlines” gondolata eszedbe jut, ne a hiányt érezd, hanem azt a testvéri kezet, amely most is ott van a válladon. Ben nem messze van; ő csak megelőzött minket abban a hazában, ahová egyszer mindenki megérkezik.

Menjetek hát ma haza ezzel az egyetlen apró bizonyossággal a szívetekben. Ne a nehézséget vigyétek magatokkal, hanem azt a szelíd, tiszta mosolyt, amivel Ben rátok nézett. Amikor egy repülőgép húz el a fejünk felett, vagy amikor egy pohár tiszta víz hűsíti a szomjazót – mint ott Cà Mau földjén, a nevében fúrt kút friss vizében –, tudjátok meg: a szeretet nem hal meg. Isten ölelése erősebb a halálnál, és Ben, a ti drága fiatok, benne él abban a békében, amely mindent felülmúl. Ne féljetek, mert Isten szeret titeket, és Ben, a ti drága fiatok, ebben a szeretetben él tovább. Ő már nem a betegséggel küzd, hanem a fényben nyugszik. Ti pedig, akik itt maradtatok, ti is a fény gyermekei vagytok. Menjetek hát békével, és tudjátok: a szeretet, amely benneteket összekötött, örök. Ámen.