Avilai Szent Teréz szűz és egyháztanító emléknapja

Emlékeztek arra a csendes, hétköznapi pillanatra, amikor egy repülőgép várakozik a kifutópályán? A hajtóművek mélyen zümmögnek, a pilótafülkében minden műszer a helyén, a cél pedig már ott lebeg a horizonton. Benjamin Vo, a ti drága Benetek élete is ilyen volt: tele iránytűvel, logikával, és azzal a különleges, éles elmével, amely már tizenöt évesen is a felhők feletti távlatokat kereste. Ben nem a felszínen élt. Ő nem a látszatok világának embere volt, hanem a lényegé – legyen szó egy kódolt játékról, egy bonyolult AWS infrastruktúráról vagy éppen a „Con Chim Airlines” gondolatáról, ami mindig mosolyt csalt az arcára.

Szent Pál ma az efezusiaknak írt levelében egy mély titkot tár fel előttünk: „Krisztusban megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben.” Pál nem valami távoli, elérhetetlen dologról beszél, hanem arról a tervről, amelyet Isten már a világ teremtése előtt elgondolt. „Szeretetből eleve elrendelte, hogy Jézus Krisztus által a fogadott gyermekeivé legyünk.” Ez a mondat az, amiért ma itt vagyunk. Ez a mondat az, ami Ben életét is keretbe foglalja. Ben nem véletlenül volt az, aki volt. A ti drága Benetek, a fiú, aki a badminton pályán éppúgy a maximumot nyújtotta, mint a családi utazások során, amikor a vatikáni grottoeseknél vagy a tokiói utcákon elmélyülten figyelte a világot, Isten választottja volt. Az ő rövid, de fényes élete nem egy félbehagyott mondat, hanem egy beteljesült ígéret az Úr tervében.

Jézus ma az evangéliumban kemény szavakat intéz a törvénytudókhoz. „Elvettétek az ismeret kulcsát” – mondja nekik. A farizeusok a rituálékba, a szabályokba és a külsőségekbe temetkeztek, miközben elfelejtették a szívüket. Bezárták az ajtót, és nem engedték be azokat, akik keresik az Istent. Ben élete ennek az ellentéte volt. Ő sosem zárta be az ajtót. Gondoljatok csak arra a végtelenül tiszta, spontán gesztusra, amikor tizenöt évesen, minden kérés nélkül felajánlotta a teljes piggy bankját, hogy segítsen beteg nagybátyjának, Williamnek. Nem az összeg számított. Nem is az, hogy végül nem volt rá szükség. Az a tiszta szándék számított, az a fiúi szív, amely nem ismerte a számítgatást, csak a szeretet logikáját. Ez volt az ő „kulcsa”, amivel megnyitotta a szíveket maga körül.

Thao, Alan, és te, drága Ryan… Tudom, hogy négy hónap telt el azóta, hogy Ben hazatért az Úrhoz. Tudom, hogy a hiány néha olyan éles, mint a téli szél. És tudom, hogy a szülői szív mélyén – ott, ahol a szeretet a legmélyebb – néha felbukkan a kérdés: „Vajon tehettem volna valamit? Vajon láthattam volna valamit?” Ma, ennél az oltárnál, engedjétek meg, hogy ezt a terhet levegyem a vállatokról. Isten nem vádol benneteket. A betegség, amivel Ben megküzdött, soha nem volt a ti hibátok. Nem a ti mulasztásotok, nem a ti figyelmetlenségetek szülte. Vannak a világban olyan sötét viharok, amelyek a test törékenységéből fakadnak, és amelyek kívül esnek minden emberi hatalmon, minden orvosi éberségen. Nem vagytok bűnösök. Ti a legcsodálatosabb szeretetet adtátok neki, amit szülő adhat. Ben nem vádol titeket, hanem hálát ad értetek a Mennyben.

Szent Teréz, akinek ma emléknapját üljük, azt mondta: „Isten egyedül elég.” Ez a mondat nem azt jelenti, hogy a gyász nem fáj. Azt jelenti, hogy a fájdalom közepette is van egy hely, ahol biztonságban vagyunk. Ben most ebben a biztonságban van. Ő már nem a betegséggel küzd, nem a földi korlátok között gondolkodik. Ő a „Banquet of Heaven”-ben, a mennyei lakománál ül, talán éppen a repülésről és a végtelen égboltról beszélgetve másokkal.

Ryan, te vagy az, aki ezt a testvéri lángot továbbviszed. Ne félj a jövőtől. Ben ott van minden egyes repülőgép szárnycsapásában, amit a felhők között látsz. Ő ott van a te terveidben, a te álmaidban. Ő a te testvéred, aki most már a mennyből vigyáz rád, csendesen és hűségesen. Amikor legközelebb ránézel egy repülőre, vagy amikor a „Con Chim Airlines” gondolata eszedbe jut, ne a hiányt érezd, hanem azt a mosolyt, amit Ben mindig ajándékozott nektek. Ő nem tűnt el; ő csak átköltözött a fénybe, ahol a szeretet már nem ismer határokat.

Amikor ma hazamentek, vigyétek magatokkal ezt az egy dolgot: Ben élete nem veszett el, hanem átalakult szeretet-energiává, amely most már az egész világot áthatja – éppúgy, ahogy a Ben nevében épült kút vize élteti a szomjazókat Cà Mau földjén. A szeretet, amit ti adtatok neki, és amit ő adott nektek, örök. Isten nem vádol titeket, hanem átölel. Ben nem vádol titeket, hanem szeret. Legyetek békében, és engedjétek, hogy az Úr kegyelme, amelyről Pál ír, betöltse a szíveteket. Menjetek békével, és tudjátok: Isten szeret titeket, és Ben, a ti drága fiatok, ebben a szeretetben él tovább. Ámen.