Évközi 25. hét, péntek

A Prédikátor könyvének ma hallott sorai talán a legmélyebb emberi tapasztalatot fogalmazzák meg: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden dolognak.” Amikor ezt olvassuk, gyakran hajlamosak vagyunk csak a veszteségre gondolni – a könnyek idejére, a gyász idejére. De ha jobban figyelünk, a szöveg nemcsak a búcsúról szól, hanem arról a titokzatos, isteni rendről, amelybe mindannyian beletartozunk. A Prédikátor azt mondja, Isten „az örökkévalóságot is az emberi szívbe adta”. Ez a titok nyitja. A szívünkben hordozunk valamit, ami nem ebből a világból való, valami végtelent, ami akkor is ott lüktet, amikor a földi időnk – mint egy rövid árnyék – tovatűnik.

Benjamin Vo élete pontosan ilyen volt: egy tiszta, fókuszált fénysugár, amely bár rövid ideig ragyogott itt közöttünk, mégis az örökkévalóság fényét hordozta. Gondoljatok arra a képre, amikor Ben a repülőgép ablakához hajolva, teljes figyelemmel és kíváncsisággal próbálja megörökíteni a felhők feletti világot. Ő nemcsak egy gépet látott, hanem a lehetőséget, a határtalanságot, a „Con Chim Airlines” álomvilágát. Ez a fiú, aki a technológia és a matematika nyelvén beszélt, valójában a Teremtő logikáját kereste. És ebben a keresésben, ebben a mérhetetlen kíváncsiságban ő sosem volt egyedül. Amikor tizenöt évesen, minden kérés nélkül felajánlotta a teljes malacperselyét a stroke-kal küzdő nagybátyjának, Williamnek, az nem egy gyermeki gesztus volt, hanem a lélek nagylelkűségének megnyilvánulása. Nem kellett összetörnie a perselyt, nem kellett átadnia a tartalmat, mert a szeretet már megszületett benne. Ez a tiszta szándék az, ami megmarad. Ez az, ami az örökkévalóságba nyúlik.

Ma az evangéliumban Jézus felteszi a kérdést a tanítványoknak: „Kinek mondanak engem az emberek?” Péter válasza – „Isten Krisztusa” – a hit alapköve. De Jézus azonnal hozzáteszi: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie... és meg kell ölni, de harmadnapon feltámad.” Jézus nem ígér könnyű utat, de ígér egy célt, amely túlmutat a szenvedésen. Ő a mi Sziklánk, ahogy a zsoltáros mondja, a mi menedékünk, aki nem engedi, hogy a gyász sötétsége elnyelje a reményt.

Alan és Thao, tudom, hogy három hónap után a hiány nem egy elvont gondolat, hanem egy fizikai súly. Tudom, hogy az éjszakák csendjében néha ti is halljátok Ben hangját, mint ahogy édesanyja hallotta őt a 3 órai csendben. De hadd mondjam el nektek, a legmélyebb igazsággal: Ben nem tűnt el. Ő nem a múlté, hanem az örökkévalóságé. És az a gondolat, ami oly sok szülőt gyötör – az önvád, hogy „mit mulasztottam el”, „mit tehettem volna másképp” – az nem Istentől való. Jézus a vakon született ember esetében világosan kimondta: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei.” A szenvedés nem a ti hibátok, nem mulasztás, nem büntetés. Isten nem vádol benneteket. Ti szerettétek őt, ti kísértétek őt, és ez a szeretet az, ami ma is összeköt benneteket vele. Engedjétek el ezt a követ, a bűntudat kövét, mert Isten már elengedte. Ő Benben a saját gyermekét látja, titeket pedig a szerető szüleit, akik a legdrágábbat adták vissza a Teremtőnek.

Ryan, testvérként te hordozod a közös álmok lángját. Amikor a hullámvasútról álmodsz, vagy amikor a repülőgépekre nézel, tudd, hogy Ben ott van veled. Ne félj tovább élni, ne félj örülni, mert Ben élete is az örömről és a felfedezésről szólt. Te vagy az ő földi örököse, a szeretet, amit ő adott, most rajtad keresztül árad tovább. Élj úgy, ahogy ő tette: kíváncsian, bátorsággal, szeretettel.

Kedves testvéreim, akik távolról figyeltek, akik szintén hordozzátok a saját kereszteteket: a kereszt nem a végállomás. A kereszt az a hely, ahol a földi idő találkozik az örökkévalósággal. Ben már célba ért. Ő ott van a „Mennyei Banketten”, talán a saját képzeletbeli légitársaságának pilótájaként, mosolyogva és vigyázva rátok. Amikor ma hazamentek, álljatok meg egy pillanatra, nézzétek az eget, és mondjátok ki a nevét: Benjamin. Érezzétek, hogy a szeretet, ami összeköt benneteket, erősebb a halálnál, erősebb az időnél. Ben nem a hiányban él, hanem a ti szívetekben, és az Úr örök fényében. Vigyétek magatokkal ezt a bizonyosságot: Isten minden időnek értelmet adott, és az ő szeretetében senki sem vész el. Ben már hazaérkezett, és onnan, a fényből, ő vár rátok.