Évközi 26. hét, hétfő

A mai olvasmányokban egy különös, szinte fájdalmas kontrasztot látunk. Jób könyvének lapjain a veszteség olyan hirtelen és elemi erővel szakad rá az emberre, mint a sivatagi szél, amely ledönti a ház négy sarkát. Jób, a feddhetetlen ember, egyetlen nap alatt mindent elveszít: a javait, a biztonságát, és végül gyermekei életét. Mégis, amikor ott áll a romok között, a ruháját megszaggatva, nem átkozódik. Azt mondja: „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve.” Ez nem beletörődés, és nem is érzéketlenség. Ez egy olyan ember hite, aki tudja, hogy az élet nem a birtoklásról, hanem a háláról szól.

Ezzel szemben az evangéliumban Jézus egy gyermeket állít tanítványai közé. A tanítványok éppen azon vitatkoznak, ki a legnagyobb közülük – ez az emberi hiúság, a „ki ér többet” örök játéka. Jézus azonban nem a ranglétrát mutatja meg, hanem a kicsinységet. Azt mondja: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” Ebben a pillanatban a nagyra törő tervek szertefoszlanak, és marad a tiszta, sebezhető jelenlét.

Benjamin Vo élete is egy ilyen tiszta jelenlét volt. Sokan ismertétek az ő éles elméjét, azt a fiút, aki a technológia világában, a kódok és a felhőalapú rendszerek bonyolult útvesztőiben úgy mozgott, mint hal a vízben. De amikor ma Benjaminra gondolok, nem a zseniális matematikus vagy a jövőbeli pilóta jut eszembe, hanem az a fiú, aki a „Con Chim Airlines” álmairól mesélve úgy tudott kuncogni, hogy az egész szoba megtelt fénnyel. Az a fiú, aki tizenöt évesen, minden kérés nélkül, a teljes malacperselyét felajánlotta nagybátyjának, Williamnek, amikor az a betegséggel küzdött. Nem számít, hogy a persely végül zárva maradt, mert a szeretet nem a pénzben, hanem az ajánlatban rejlik. Ben szíve olyan volt, mint egy nyitott kapu: nem a saját biztonságát védte, hanem a másik ember szükségét látta meg.

Alan, Thao és Thao, tudom, hogy három hónapja élitek ezt a csendet, ahol a hiány nem egy elvont fogalom, hanem az a fizikai súly, amit minden reggel fel kell emelnetek. Tudom, hogy a szülői szív néha megkérdőjelezi az isteni rendet. Talán ott van bennetek az a kérdés, ami Jóbban is ott lehetett: „Miért?” És talán ott van az a nehéz, láthatatlan kő, amit sok szülő hordoz: a bűntudat, hogy „vajon mindent megtettem-e?”. Szeretném, ha ma, az evangélium fényében, letennétek ezt a követ. Jézus a vakon született ember esetében egyértelművé tette: a szenvedés nem a szülők hibája, nem büntetés, és nem mulasztás. Ben betegsége az élet egy érthetetlen, sötét véletlene volt, ami kívül esett minden emberi kontrollon. Ti nem mulasztottatok el semmit. Szerettétek őt, védelmeztétek, és az utolsó pillanatig ott voltatok mellette. Isten nem vádol benneteket, hanem átölel. Engedjétek el a bűntudatot, mert Isten már elengedte.

Ben élete egy tiszta, fókuszált fénysugár volt. Amikor a „Giếng Gioan Baotixita” kút vizét isszák a távoli Cà Mau falujában, az Ben szeretetének továbbfolyása. Ő nem tűnt el. Az a kíváncsiság, az a kedvesség, az a mosoly, amivel a világra nézett, most már az örökkévalóság része. Ryan, te, aki a testvére voltál, te hordozod tovább ezt a lángot. Ne félj élni! Ne félj örülni! Amikor a repülőgépekre nézel, vagy amikor a saját álmaidon dolgozol, tudd, hogy Ben ott van veled. Ő nem a múlté, hanem a jövőd része, az az angyal, aki a „Mennyei Bankett” asztalánál vár rád.

Szeretnék egy képet adni nektek, amit magatokkal vihettek. Amikor a tanítványok megpróbálták megakadályozni, hogy mások is Jézusról beszéljenek, Jézus azt mondta: „Ne akadályozzátok, aki nincs ellenetek, az veletek van.” Ben élete is ilyen volt: egy híd. Ő nem elválasztott, hanem összekötött. Összekötötte a földi létet a mennyel, a tudást a hittel, a technológiát a szeretettel. Most, hogy a „Mennyei Bankett” asztalánál ül, ő az, aki összeköt benneteket az Atyával.

Amikor ma hazamentek, álljatok meg egy pillanatra, nézzétek az eget, és mondjátok ki a nevét: Benjamin. Érezzétek, hogy a szeretet, ami összeköt benneteket, erősebb a halálnál, erősebb az időnél. Ben nem a hiányban él, hanem a ti szívetekben, és az Úr örök fényében. Vigyétek magatokkal ezt a bizonyosságot: Isten minden időnek értelmet adott, és az ő szeretetében senki sem vész el. Ben már hazaérkezett, és onnan, a fényből, ő vigyáz rátok. Az Ő békéje, amely minden értelmet felülmúl, maradjon a ti szívetekben, most és mindörökké. Ámen.