A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe

A sivatag forró homokja nem csupán a lábunkat égeti, hanem a türelmünket is próbára teszi. A számok könyvének népe, amely ma elénk áll, nem elvont bűnösök gyülekezete, hanem olyan embereké, akik elfáradtak. „Miért hoztatok ki minket Egyiptomból?” – kérdezik dühösen. Ismerős ez a hang? Amikor az élet útja túl hosszúra nyúlik, amikor a „sivatag” – az a csendes, elhagyatott tér, ahol most ti is, Alan és Thao, és te, Ryan, oly gyakran jártok – elviselhetetlenné válik, akkor a szívünk gyakran lázad. A nép a „nyomorúságos eledelre” panaszkodik. Azt hiszik, a túlélés az egyetlen cél, és elfelejtik, hogy a sivatagban nemcsak a test éhenhalása fenyeget, hanem a lélek kiszáradása is.

Isten válasza erre a panaszra nem a pusztítás, hanem a gyógyulás egy titokzatos formája. A bronzkígyó a póznán… Gondolkodtatok már ezen a képen? Miért egy kígyó? Az, ami a halált hozta, azzá válik, ami az életet adja, ha feltekintenek rá. Ez az ószövetségi kép előrevetíti a keresztet. Nem véletlen, hogy Jézus éppen ezt idézi fel Nikodémusnak. A kereszt, amelyen a Megváltó függ, az emberiség minden „kígyómarását” magába szívta. A fájdalmat, az értelmetlen szenvedést, a korai búcsút, azokat a kérdéseket, amelyekre nincs logikus válasz. Amikor a kereszt felé tekintünk, nem egy kínzóeszközt látunk, hanem azt a helyet, ahol Isten az emberi fájdalom legmélyebb pontjára érkezett meg.

Benjamin Vo, a mi drága Benünk, aki tizenöt évével olyan volt, mint egy éles, tiszta fényű csillag, ma is tanít minket. Gondoljatok a repülőgépek iránti rajongására. Ben mindig az eget figyelte. Amikor az apjával, Alan-nel a kifutópályák mellett állt, nemcsak a gépeket látta, hanem a lehetőséget. A „Con Chim Airlines” – a kis képzeletbeli légitársasága – nem csupán egy kisfiús játék volt, hanem egy lélek szárnyalása. Benben volt egyfajta mérnöki pontosság, egy rendkívüli elme, amely az AWS-től a bonyolult kódokig mindent átlátott, de volt benne egy még nagyobb dolog: a képesség, hogy az élet apró részleteiben meglássa a szépet. Emlékeztek arra a képre, amikor egy kisgyermeket ölelve mosolyog a karácsonyi díszek között? Ott nem a zseniális matematikus volt, hanem a szelíd, szerető szívű fiú.

Sokan hordozzátok a gyász csendjét. Alan, Thao, Ryan, tudom, hogy a hiány néha olyan, mint egy elfojtott kiáltás. Vannak reggelek, amikor a ház csendje hangosabb minden szónál. És tudom, hogy ebben a csendben gyakran felbukkan a vádaskodó gondolat: „Vajon mindent megtettem? Lehetett volna másképp?” Azt kérdezitek, mint a nép a sivatagban: „Miért?” De ma, a Szent Kereszt ünnepén, nézzetek a keresztrefeszített Jézusra. Ő nem azért jött, hogy vádoljon. Ő azért jött, hogy átölelje a fájdalmatokat. A betegség, amivel Ben megküzdött, nem a ti hibátok volt. Nem mulasztottatok el semmit. Isten nem küld betegséget, és nem büntet. Ben élete nem a ti „kudarcomok”, hanem Isten legszebb ajándéka volt, amit ti hűséggel gondoztatok. Ne vádoljátok magatokat, mert Isten sem vádol benneteket. A kereszt alatt állva, Máriával együtt, csak egyet tehettek: elengedni a bűntudat kövét, és engedni, hogy a Megváltó tekintete gyógyítson.

Ben élete a szeretet tiszta példája volt. Emlékeztek, amikor tizenöt évesen, minden különösebb kérés nélkül, felajánlotta a teljes „malacperselyét” a beteg nagybátyjának, Williamnek? Nem törte fel, nem is kellett, de a gesztus – az a készség, hogy mindent odaadjon a másikért – megmutatta a szívét. Ez a szeretet nem múlt el. Ez a szeretet ma is él, ahogy a „Giếng Gioan Baotixita” kút vize is élteti a rászorulókat Cà Mau vidékén. Ben nem tűnt el a semmibe; ő most már a „Banquet of Heaven” – a mennyei lakoma – vendége. Ő az, aki a „Con Chim Airlines” gépeivel már az örökkévalóság kifutópályáin szárnyal, és onnan, a fényből, figyeli a szüleit és a testvérét.

Ryan, te vagy a testvére. A ti közös emlékeitek, a nevetések, a közös álmok nem vesztek el. Ben benned él. Amikor egy repülőgépet látsz, vagy amikor valami újat alkotsz, tudd, hogy ő ott van melletted. Ne félj tovább élni, ne félj tovább álmodni. Ben azt akarná, hogy a te életed is ugyanazzal a kíváncsisággal és bátorsággal teljen meg, amivel az övé telt. Te vagy az ő földi örököse, a szeretet, amit ő adott, most rajtad keresztül árad tovább a világba.

És ti, akik távolról figyeltek, akik szintén hordozzátok a saját kereszteteket: ne féljetek. A kereszt nem a vég, hanem az átmenet. Isten nem azért adta az ő egyszülött Fiát, hogy elítélje a világot, hanem hogy megváltsa. Ez a megváltás nem elmélet, hanem kézzelfogható valóság a ti életetekben is. Ha ma valami fáj, ha valami hiányzik, vigyétek a kereszt lábához. Mondjátok el neki: „Uram, itt vagyok. Fáj, de bízom benned.”

Ma, amikor hazamentek, tegyetek valami aprót. Nem kell nagy dolognak lennie. Talán csak egy csendes ima, egy mécses meggyújtása, vagy egy kedves szó valakihez, akit elfelejtettek. Legyen ez a mai nap a ti „feltekintéstek” a bronzkígyóra, a keresztre. Ne a fájdalmat nézzétek, hanem a Fényt, ami a kereszt mögül árad. Ben már célba ért. Ő ott vár titeket, azzal a ragyogó mosollyal, ami akkor is ott volt, amikor a világ legnehezebb pillanatait élted át. Ott vár titeket, hogy együtt ünnepeljetek az Atya házában, ahol már soha többé nem lesz könny, csak az örök, boldog élet. Benjamin Vo, imádkozz értünk, hogy mi is olyan bátran és szeretettel éljünk, ahogy te éltél. Ámen.