Szent Péter Claver áldozópap emléknapja

Szent Pál apostol ma különös, szinte meglepő őszinteséggel fordul a korintusiakhoz. Azt mondja: „A világ jelenlegi formája elmúlik.” Nézzetek csak körül. Gondoljatok a dolgokra, amikhez ragaszkodunk: a tárgyakra, a tervekre, a mindennapi rutinokra. Pál nem azt mondja, hogy ezek rosszak, hanem azt, hogy átmenetiek. Mint egy repülőgép, amely felszáll, átszeli az eget, majd leszáll egy másik földrészen – az út a lényeg, nem a kifutópálya, ahol elindultunk.

Benjamin Vo élete is egy ilyen gyönyörű, tiszta utazás volt. Ben, a mi drága Benjaminunk, aki a saját világát a logika, a kódok és a repülés iránti szenvedély építőkockáiból rakta össze, pontosan értette ezt a fajta látásmódot. Emlékezzetek arra a képre, amikor ő és Ryan, a testvére, ott ülnek a bőröndjeiken a repülőtéren, készen a világ felfedezésére. Ben arca sugárzik. Nem a bőröndökhöz kötődik, nem a poggyász súlyához, hanem az élményhez, az utazáshoz, a testvérével megosztott pillanathoz. Ez a fiú, aki olyan otthonosan mozgott az AWS felhőin, mint mások a saját szobájukban, tudta, hogy a világ csak egy állomás.

Sokszor, amikor a gyász súlya nehezedik ránk, azt érezzük, hogy a világ megállt. A szék, ahol Ben ült, a szobája, a kódok, amiket írt – ezek mind-mind azt kiáltják: „Miért múlt el?” De Pál apostol ma azt mondja: „azok, akik sírnak, legyenek olyanok, mintha nem sírnának”. Ez nem érzéketlenséget jelent. Ez azt jelenti, hogy a mi könnyeink nem a végső valóság. A mi könnyeink egy nagyobb, örök valóságra mutatnak. Ben élete nem egy „elmúlt” dolog, hanem egy „átalakult” valóság. Ő már nem a földi kifutópályán gurul, hanem a végtelen égbolt kékjében szárnyal, pontosan úgy, ahogy a „Con Chim Airlines” álmaiban mindig is szerette volna.

Jézus a mai evangéliumban a boldogságokról beszél. „Boldogok, akik most sírnak, mert nevetni fognak.” Figyeljétek meg ezt a „most”-ot. Jézus nem a távoli jövőről beszél, hanem arról a feszültségről, amiben mi élünk. Alan, Thao, Ryan – tudom, hogy a ti „most”-otok néha nehéz. Tudom, hogy a reggelek, amikor a csend még hangosabb, próbára teszik a hiteteket. De Jézus szava nem vigasztalásnak szánt üres ígéret. Ez egy ígéret a teljességre. Ben most már ott van, ahol a nevetés nem csupán a sírás utáni szünet, hanem az örök állapot. Ő már nem a „földi formában” van, hanem abban a dicsőségben, amit mi csak hitben sejthetünk.

Szeretnék hozzátok szólni, akik úgy érzitek, a ti világotok is elmúlt. Vannak itt szülők, testvérek, barátok, akik hordozzák a saját keresztjüket. Lehet, hogy úgy érzitek, a ti „piggy bankotok” – az a sok szeretet, amit félretettetek és elterveztetek – most kihasználatlan maradt. De emlékezzetek Benre! Ben nem azért akarta odaadni a megtakarítását a nagybátyjának, mert a pénz megoldotta volna a gondot. Azért tette, mert a szíve készen állt az ajándékozásra. A szeretet nem akkor vész el, ha nem használják fel a földi világban; a szeretet akkor teljesedik be, amikor visszaadjuk Istennek. Ben minden kedvessége, minden mosolya, minden „Jó reggelt, Apa!” köszöntése – ezek nem vesztek el. Ezek az örökkévalóság kincstárába kerültek.

Ne féljetek a fájdalomtól, de ne is engedjétek, hogy az határozza meg, kik vagytok. Pál azt mondja: „akik használják a világot, úgy használják, mint akik nem élnek vele teljesen”. Ez a szabadság. A szabadság arra, hogy szeressünk, akkor is, ha fáj. A szabadság arra, hogy tovább lépjünk, akkor is, ha a lábunk nehéz. Ryan, te vagy a testvére. Te vagy az, aki továbbviszi az ő kíváncsiságát. Amikor az égre nézel, ne csak a repülőket lásd, lásd benne Ben mosolyát. Ő nem hagyott el titeket; ő csak átköltözött a horizont túloldalára, ahonnan most már ő vigyáz rátok.

Az Úr nem a mennyiséget méri. Nem az éveket számolja. Ő a szív tisztaságát nézi. Ben egy olyan fiú volt, akinek a szíve tágasabb volt, mint a világ, amit beutazott. Ez a fiú, aki a „tökéletes négyes” része volt, most a Mennyei Atya ölelésében van. Ott, ahol a 737-esek nem a földön gurulnak, hanem a dicsőség fényében ragyognak.

Ma, amikor hazamentek, kérlek titeket, tegyetek valami kicsit. Ne a nagy dolgokat keressétek. Figyeljetek meg egy madarat az égen, vagy egy repülőt, ami elhúz felettetek. Amikor meglátjátok, mondjatok egy csendes „Szia, Ben!”. Érezzétek, hogy ő ott van. Nem a múltban, hanem a jelenben, a szeretetben, ami összeköt titeket.

Legyetek erősek, de nem a magatok erejéből. Legyetek erősek azzal a reménnyel, hogy ez a világ – a maga fájdalmaival és nehézségeivel együtt – csak egy átmeneti otthon. Az igazi otthonunk az Atya házában van, ahol Ben már vár rátok, ragyogó mosollyal, készen arra, hogy megmutassa nektek azokat a csodákat, amikről itt csak álmodozott. Menjetek hát békével, és éljétek az életeteket úgy, ahogy Ben élné: kíváncsian, bátran és végtelenül szeretve. Ámen.