Évközi idő tizenhatodik hetének péntekje

Kedves Testvéreim Krisztusban!

A mai evangélium Jézusnak a magvetőről szóló példázatát tárja elénk. Jézus elmagyarázza, mi történik az Isten igéjével, amikor az emberek szívébe hull. Van, aki nem érti meg, és az ördög elragadja tőle. Van, aki örömmel fogadja, de nincs gyökere, és a megpróbáltatás idején elhagyja. Van, akinek a szívét elfojtja a világi gond és a gazdagság csábítása. És van a jó föld, az, aki meghallja, megérti, és gyümölcsöt terem.

Ez a példázat arra hív minket, hogy vizsgáljuk meg a saját szívünket: milyen föld vagyunk mi? Milyen a mi befogadóképességünk az Isten igéjére?

Az első olvasmány, Jeremiás próféta könyvéből, egy csodálatos ígéretet ad nekünk. Azt mondja az Úr: „Visszafordítalak benneteket, lázadó gyermekek, mert én vagyok a ti Uratok.” Isten nem adja fel a népét, nem adja fel egyikünket sem. Ő pásztorokat ígér nekik, akik bölcsen és okosan vezetik majd őket, és ígéretet tesz arra, hogy „Jeruzsálemet az Úr trónjának fogják hívni”, ahol minden nemzet összegyűlik, hogy tisztelje Őt. Ez a kép a reményről, a gyógyulásról és az Istenhez való visszatérésről szól, még a legmélyebb eltévelyedés után is.

Benjamin Vo élete is egyfajta jó föld volt, amely befogadta az Isten igéjét. Tudjuk, hogy Ben egy ragyogó elme volt, akit a világ, a technológia és az új felfedezések izgattak. De a családja mesélte, hogy mindezzel együtt a szíve mélyén egy rendkívül szelíd és empatikus lélek volt, aki mélyen tisztelte a szüleit, és akit a szeretet vezérelt. Ez a tisztelet, ez a gyengédség, ez a nyitottság a jóra, ez az a „jó föld”, amiről Jézus beszél. Bennek volt gyökere, és ez a gyökér a szeretetben és a hitben volt.

Ben, Benjamin Vo, a maga rövid életében is gyümölcsöt termett. A szeretet gyümölcsét, a kedvesség gyümölcsét, a tisztelet gyümölcsét. Az ő élete, mint a jó mag, amely termést hoz, ma is inspirál minket. Most, hogy már az Úrral van, a mennyei dicsőségben, hisszük, hogy Isten befogadta őt. Az ő mosolya, a lelkesedése, a családjával megosztott öröme, mindez továbbra is velünk él.

Alan és Thao, Ryan, valamint Ben nagynénjei, nagybátyjai és mindenki, aki szerette őt: tudjuk, hogy a fájdalom mély, de ne feledjük, hogy Isten ígérete a gyógyulásról és a visszatérésről szól. A zsoltár is megerősít minket: „Az Úr őriz minket, mint pásztor a nyáját.” Ő nem hagy el bennünket a gyászban. Különösen is gondoljunk azokra a gyermekekre, akik szenvednek, és minden családra, amely nehéz keresztet hordoz. Isten lát bennünket, meghallgatja imáinkat, és sosem hagy el minket. Ő tart minket a tenyerén, és vigasztal. Bízzunk abban, hogy Ben az örök fényben él, és imádkozzunk azért, hogy mi is megtaláljuk a békét és a reményt Jézus szívében, aki mindig velünk van, és aki a legjobb földbe veti el az igéjét, a mi szívünkbe.