Az évközi idő tizenötödik hetének csütörtökje

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terheket hordoztok, és én megnyugtatlak titeket” – ezek Jézus szavai a mai evangéliumban. Milyen gyönyörű, milyen hívogató ígéret! Jézus nem azt mondja, hogy vegyük le a terheinket, hanem azt, hogy jöjjünk hozzá, az Ő jelenlétébe, és Ő majd megnyugtat minket. Érezzük ezt a hívást a szívünkben, különösen azokon a napokon, amikor a fájdalom és a gyász szinte elviselhetetlennek tűnik?

Az első olvasmány Izajás próféta könyvéből is erről a vágyakozásról szól: „Lelkem éjjel vágyakozik utánad, igen, a bennem lakozó lélek virraszt érted.” Ez a mély sóvárgás Isten után, a vágy, hogy rátaláljunk az Ő igazságosságára és békéjére, mindannyiunkban ott él. Néha úgy érezzük, mint a próféta, hogy „szélnek adtunk életet”, és hiába erőlködünk, nem érünk el semmit. De Izajás szavai reményt adnak: „Halottaid élni fognak, holttesteik feltámadnak; ébredjetek és énekeljetek, ti, akik a porban fekszetek.” Ez az ígéret a feltámadásról, az örök életről, Isten győzelméről a halál felett.

Benjamin Vo élete, bár rövid volt, tele volt ezzel a vágyakozással a tudás és a felfedezés iránt. Emlékeznek, Ben milyen elkötelezetten vitte végig a kosárlabda edzéseket, vagy milyen boldogan játszott tollaslabdát? A családja mesélte, hogy számára „a próbálkozás a lényeg”. Ez a hozzáállás, a kitartás és a lelkesedés, még a nehézségek idején is, azt mutatja, hogy Ben a saját módján kereste a teljességet és a célt. És most, amikor már az Úrral van, a legteljesebb béke és nyugalom várja őt, amiről Jézus beszél: „az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Ben most már az Atya karjában pihen, és ahogyan Jézus ígérte, megtalálta a nyugalmat. Szülei, Alan és Thao, testvére, Ryan, nagynénjei, nagybátyjai és mindazok, akik szerették és szeretik őt, tudjuk, hogy óriási fájdalmat élnek át. De ne feledjük, hogy Jézus szavai nekünk is szólnak: „Jöjjetek hozzám…” Ő hív minket, hogy osszuk meg vele terheinket. Ő tart minket, és vigasztal. Különösen is gondoljunk azokra a gyermekekre, akik szenvednek, és minden családra, amely nehéz keresztet hordoz. Isten lát bennünket, meghallgatja imáinkat, és sosem hagy el minket.

Benjamin mosolya, kedvessége, az a tiszta öröm, amit a családjával megélt, mind-mind Isten szeretetének tükre volt. Ez a szeretet az, ami most is összeköt bennünket, ami erőt ad a gyászban, és reményt a jövőre. Ahogyan Izajás mondja: „Harmatod a fény harmata, és az árnyékok földje életet szül.” Isten kegyelme, mint a harmat, életet fakaszt a legmélyebb fájdalomból is. Bízzunk abban, hogy Ben az örök fényben él, és imádkozzunk azért, hogy mi is megtaláljuk a békét és a reményt Jézus szívében, aki mindig velünk van.